Ernyőszervezetünk, az Európai Klímaszövetség 2020-ban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. 1990-ben 12 osztrák, német és svájci önkormányzat képviselői hat Amazonas-menti, őslakos érdekeket képviselő szervezet küldöttjeivel találkoztak, hogy megvitassák egy az éghajlatvédelem érdekében tevékenykedő szövetség létrehozásának ötletét. Már akkor világosan látszott mind a helyi, mind globális szintű felelősség ebben a fontos környezeti kérdésben. Ma, a találkozó eredményeképp megalakult Klímaszövetség már 27 európai országból több mint 1.800 tagot - városok, települések és szervezetek – számlál. Napjainkban ez a világ legnagyobb önkormányzati hálózata, mely az éghajlatváltozás problémájával foglalkozik és elérhető, gyakorlatias célokat tűz ki maga elé. A hálózat több Európai országban – többek közt Magyarországon – képviselteti magát nemzeti koordinátorok révén. 

 

 

30 évvel ezelőtt az éghajlatváltozásról alkotott képünk és a közvélemény még igen távol állt attól, ahol most tartunk. Európában kifejtett hatásai még nem voltak annyira kézzelfoghatóak, észlelhetőek, mint napjainkban. Ez azóta drámaian megváltozott. A széndioxid-kibocsátás, az esőerdők pusztításának irama és mérete még az előrejelzések alapján várt szintet is jócskán meghaladja; ám mindezek ellenére – mind nemzeti, mind európai szinten - továbbra is hiányoznak a hatékony intézkedések.

 

Éppen ezért a helyi szintű – városok, régiók, közösségek közreműködésével megvalósuló – kezdeményezések továbbra is nélkülözhetetlenek a helyi és globális problémák megoldásához. A 2020-as év fontos mérföldkövet jelent az Amazonas-menti indián közösségekkel közös szövetség fejlődésében.

 

 Az alábbi kiadvány az elmúlt 30 évet, tevékenységeket és elért eredményeket mutatja be angolul: 

https://www.climatealliance.org/fileadmin/Inhalte/7_Downloads/2020-05_AnnualReport_ClimateAlliance.pdf  

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések