2023. március 13-án 13:00-14:30 között online fórumot szervezünk, melynek témája, hogy a civil szervezetek és az önkormányzatok hogyan tudnak együttműködni az energiaszegénység elleni küzdelemben. Az Éghajlatvédelmi Szövetség az Európai Klímaszövetség magyar hálózataként felvállalta, hogy a következő években tanácsadóként, HUB-ként segíti a folyamatot. Az eseményen bemutatjuk a legújabb - önkormányzatoknak címzett - pályázati felhívást technikai segítségnyújtásra az energiaszegénység leküzdése érdekében. A programon az első EPAH pályázaton nyertes magyar önkormányzat tapasztalatait is megosztjuk.
2020-ban mintegy 35 millió uniós állampolgár - az EU lakosságának mintegy 8%-a - nem tudta megfelelően fűteni otthonát. Az energiaárak emelkedése és orosz-ukrán konfliktus miatt azóta ez az arány tovább emelkedett. Az Európai Bizottság elkötelezett az energiaszegénység elleni küzdelem és a kiszolgáltatott fogyasztók védelme mellett mind szakmai programjaival - mint a Tiszta energia minden európainak, Nemzeti Energia és Klímaterv, „Irány az 55%!” intézkedéscsomag - mind az olyan kezdeményezések révén, mint a Tanácsadó központok az energiaszegénység felszámolásáért (EPAH). A LIFE program által finanszírozott RENOVERTY projekt a kezdeményezésekhez illeszkedve célul tűzte ki, hogy elősegíti az épületek energiahatékonysági korszerűsítését a rászoruló háztartásokban a közép- és kelet-európai, a délkelet-európai és dél-európai országok vidéki térségeiben; Magyarországon a Somló-Marcalmente-Bakonyalja és a Bükk-Térségi LEADER Egyesület területén.
Répceszemerén tartotta partnereivel szakmai műhelykonferenciáját az Éghajlatvédelmi Szövetség. A találkozón azokat a közösségi lehetőségeket vizsgáltuk, amelyek segíthetik a helyi közösségeket az alkalmazkodásban az éghajlatváltozáshoz. A természetközeli megoldások keretén belül a települési zöldfelület- és esővíz gazdálkodás jó gyakorlatait mutattuk be, míg az energetika témájához kapcsolódóan az energiaközösségek kialakításának lehetőségeit és az energiaszegénység témáját vizsgáltuk.
Befejeződött a Mozdulj a klímáért! 2022-es kampánya, amibe 112 oktatási intézmény több mint 22 ezer diákja és ovisa, valamint 2210 pedagógusa kapcsolódott be. A beérkezett munkák értékelése még hetekig tart, de a képeslapokon gyűjtött klímaüzeneteket már átadtuk a kormány delegációjának, hogy képviseljék azokat az idei egyiptomi klímacsúcson. "Tanítsátok meg a felnőtteket, hogy szeressék a Földet!" szerepel az egyik üzenetben, ezt és még sok másik üzenetet és képet egy kiállításon is megtekinthetnek a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
A helyi közösségeknek fontos szerepük van abban, hogy követhető mintákat állítsanak elénk. Programunkon a települési zöldfelület-, esővíz-, és energiagazdálkodás témáját dolgozzuk fel előadásokkal, jó példákkal és gyakorlati foglalkozásokkal.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség megújuló Világfák programjában "A fa érték!" táblákon mutatja be a helyi közösségek kedvenc fáinak szolgáltatásait. A kampányban civil és települési tagjai mellett számít a "Mozdulj a klímáért!" kampány iskolai és óvodai közösségeinek közreműködésére is. Szeretnénk, ha a táblák rámutatnának, hogy a fák ökológiai szolgáltatásainak milyen fontos szerepük van az élhetőbb helyi klíma biztosításában.
2022-ben ünneplünk, hiszen tizedszer hirdetjük meg „Mozdulj a klímáért!" felhívásunkat.
Idén a tiszta levegő a kampány központi gondolata és ehhez igazodnak a feladatok.
Az iskolai kampányhét megrendezésére ismét hosszabb időszak áll rendelkezésre, 2022. szeptember 1. és október 21. között. A diákok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is! Idén az ovikra is külön gondoltunk néhány feladattal.
A XXI. század legnagyobb természeti-társadalmi és gazdasági kihívásai közé tartozik a Klímaváltozás, valamint az ahhoz köthető természeti jelenségek hatásainak enyhítése, az okozott károk mértékének csökkentése és megelőzése. Ezen kihívások felkészült szakembereket igényelnek mind a közigazgatási, mind a vállalati szinteken. Ezen szaktudás megszerzésére 2021-ig nem volt lehetőség a hazai oktatási rendszerben, azonban a Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Karának vezetésével kapcsolódó tématerületek legkompetensebb szervezeteivel, kutatóintézeteivel - Országos Meteorológiai Szolgálat, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat – Nemzeti Alkalmazkodási Központ, Nyugat-Balkáni Zöld Központ, Éghajlatvédelmi Szövetség, CASSEE ZRt. - közösen létrehozta az ország első Klímaadaptációs szakmérnöki/szakember szakirányú továbbképzését.
További cikkeink...
- Jövő Építő Élménytábor Pápateszéren
- EUCF 2022 - Újabb 60.000 eurós pályázati lehetőség települési önkormányzatok számára
- Zöld Civil OT a Tisza partján, Csongrádon
- Pro Natura díjjal ismerték el Lajtmann Csaba munkásságát
- Pályázati tájékoztató az önkormányzatokat támogató EUCF 2022 nyári felhívásáról
- LÉPTÉK – 30 órás akkreditált pedagógusképzés Győrött
- Mozdulj a klímáért a Föld körül! – A 2021-es kampány eredményei
- 180 civil szervezet önálló környezetvédelmi minisztériumot kér a Miniszterelnöktől
- Természetalapú fejlesztésekről Szegeden
- Energiaszegénység csökkentése - önkormányzati pályázati lehetőség!