„A jövő, ahogy mi szeretnénk - önkormányzatok a fenntartható fejlődésért" című nemzetközi projektünk keretében 2015. november 18.-19. között részt vettünk az Európai Klímaszövetség Brüsszelben megrendezett partnertalálkozóján.

Első nap a projekten dolgozó országok küldötteivel együtt az Európai Parlamentben (EP) zajló egyeztetéseken vettünk részt. A program részeként „Helyi válaszok a klímaváltozásra" címmel hallhattunk előadásokat, melyekből megismerkedhettünk Daruvár (Horvátország), Marosvásárhely (Románia) és Zoersel (Belgium) helyi kezdeményezéseivel; az önkormányzatok munkatársai a környezeti neveléstől a megújuló energetikai beruházásokon át számos jó példát mutattak be.
Az előadásokat követően az Európai Klímaszövetség tagjaiként jövőbeni tervekről és lehetőségekről, illetve az EP munkájáról beszélgettünk a Nemzetközi Együttműködés és a Fejlesztés Főigazgatóságától érkezett Rosario Bento Pais asszonnyal; a Fejlesztési Bizottság (DEVE) elnökével, Linda McAvannal; valamint a fenntartható fejlődésért és az infrastruktúráért felelős luxemburgi államtitkárral, Camille Giraval.
A második napon, intenzív munkaértekezleten vettük számba az elmúlt egy év – projekt kapcsán megszületett – eredményeit; illetve tájékozódtunk a projektben résztvevő szervezetek és önkormányzatok helyi akcióiról, elért eredményeiről és nehézségeiről.
A 9 ország részvételével futó 3 éves projekt (információk: www.overdeveloped.eu/en/) részeként többek között egy olyan közös, nemzetközi kampány is zajlik, mely különféle csatornákon keresztül igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy hétköznapi döntéseink révén nem is olyan nehéz fenntarthatóbb módon élni, s az igazán jó élet valójában egyszerűbb! Avagy „Good life is simple!", ahogy azt a kampány jelmondata is hirdeti. A kapcsolódó plakátok magyar nyelven is elérhetők és szabadon letölthetők az alábbi linken: www.action-for-mdgs.eu/eyd2015-campaign.html

 

Brüsszel belvárosában járva igyekeztük a helyi „zöld" megoldásokat is szemügyre venni. Láttuk a városi közbringa rendszert; találkoztunk különféle – árufuvarozó vagy postai küldeményeket kézbesítő - teherbringákkal; és számos vegetáriánus, illetve bio és/vagy szezonális ételeket kínáló étterembe, gyorsbüfébe is belebotlottunk.
No meg persze az elmaradhatatlan belga csokikba...

 

Szabó Krisztina, Lugosi Beáta

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések