Klímasztár
Magyarországról idén Pápateszér települése nyerte el a nemzetközi Klímasztár (Climate Star) díjat mintaértékű éghajlatvédelmi tevékenységéért. A megtisztelő elismerést 7 európai ország 16 településének adta át az európai városokat és településeket tömörítő Európai Klímaszövetség az ausztriai Grafenegg kastélyban, 2023. április 27.-én.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség első programja a KlímaSztár, amely a legjobb helyi éghajlatvédelmi gyakorlatokat díjazza és mutatja be 2011 óta. A 2021-ben immáron hatodik alkalommal meghirdetett felhívás ezúttal a települési zöldfelület-gazdálkodás és esővíz-hasznosítás mintaértékű jó példáira fókuszált. A szövetség nemcsak nagyívű projekteket, hanem a kisebb, helyi közösségek és települések által is könnyen megvalósítható modelleket is kereste. A 2021-es megmérettetésen két község Pápateszér és Püspökszilágy mellett Budapest IX. és XVIII. kerületét, valamint a FŐKERT Nonprofit Zrt-t díjaztuk. A pályamunkákat 5 fős szakmai zsűri bírálta el; a díjátadóra 2021. augusztus 28.-án Keszthelyen kerül sor a 30. Zöld Civil Országos Találkozó keretein belül.
2021-ben a magyar települések közül Kajárpéc nyerte el az Európai Klímaszövetség Climate Star (Klíma Sztár) díját, mellyel a legjobb helyi éghajlatvédelmi fejlesztéseket, tevékenységeket díjazza immár kilencedszer az 1800 európai település hálózata. A Győr melletti község az élmény- és értékalapú szemléletformáló tevékenységekért valamint a települési zöldfelületek megóvásáért és fejlesztéséért kapta meg a díjat.
Megújul az Éghajlatvédelmi Szövetség KlímaSztár programja, amely a legjobb települési megoldások díjazása mellett ezúttal jóval nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy a feltárt mintaértékű innovációkat minél szélesebb körrel megismertesse. A kampány hátteréül a Reflex Környezetvédő Egyesület által kezdeményezett nemzetközi Nature-based innovatoins (NABI) projekt szolgál, melyet az EU Erasmus+ programja támogat.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség sajtóközleménye - 2019. szeptember 12.
10 évvel ezelőtt zöld civil szervezetek és kisebb önkormányzatok közreműködésével alakult meg az Európai Klímaszövetség hazai hálózata az Éghajlatvédelmi Szövetség. Az együttműködés egyik első kampánya a KlímaSztár volt, amely a legjobb helyi klímavédelmi gyakorlatokat díjazza, és mutatja be. Az ötödször meghirdetett felhíváson 2019-ben öt település - Budapest XIII. kerület; Kajárpéc; Nagyrákos; Nyárádgálfalva (RO); és Veszprém - nyerte el az elismerést. A díjátadóra a Szövetség alapító településén, a tavaly európai Climate Star díjjal elismert Kunszigeten kerül sor 2019. szeptember 17-én kedden.
További cikkeink...
- 10 éve szövetségben az éghajlatért - MEGHÍVÓ az Éghajlatvédelmi Szövetség szakmai és közösségi rendezvényeire
- KlímaSztár 2019 – Települések zöldfelületi mintái
- Akik valóban tesznek a jövő generációkért – európai Klímasztár lett Kunsziget települése
- KlímaSztár 2017 - Konferencia és díjátadó előadásai