A környezeti szemléletformálás egyik nagyszerű módja, ha az adott témát vidám, könnyen emészthető formában tálaljuk a közönség számára. „A dzsungel könnye – avagy: többet ésszel, mint láncfűrésszel!" című színjáték humorral fűszerezve viszi közelebb a hallgatósághoz az erdőpusztítás, a klímaváltozás és a környezetvédelem témakörét. A Kajárpéci Vízirevü, a Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség együttműködésében készült „tudományos-fantasztikus vásári konzekvencia" 2016 év elején a „Fair falvak – méltányosan helyben" projekt partnertelepülésein – Tényőn, Kajárpécen és Győrszemerén – kerül bemutatásra.

A helyi önkormányzatok közreműködésével szervezett programok nemcsak kulturális eseményeknek tekinthetőek. Az ingyenes programok egyik fő célja a gondolatébresztés volt, hisz a végignevetett percek alatt a darab észrevétlenül is felvetett számos, a bolygónk jövőjét (múltját?) közvetlenül is befolyásoló kérdéskört. A rendezvény tehát, a szórakoztatáson túl - reményeink szerint - hozzájárult a helyi közösség környezettudatosságának elmélyítéséhez, s újabb „zöld" információk átadásához is.
A Reflex Környezetvédő Egyesület alapötletét kidolgozó és megvalósító önkéntes kajárpéci színtársulat a téma nagyszerű közvetítője; egyszerű megoldásokkal, fergeteges szövegkörnyezettel irányítja a nézők figyelmét korunk égetővé vált környezeti problémáira.

„Egyszer van, hol nem van - mivel a mesém jelen időben történik - van egyszer egy bölcs emberiség, mely letérve a biztos pusztulásába vezető útról, elővette jobbik eszét, és megtanult harmóniában élni a természettel. Az evolúció során legendássá vált problémamegoldó képességét végre tényleg problémák megoldására kezdte el használni, problémák generálása helyett. Mivel a megoldandó problémák jelentős részét saját maga okozta, így lényegében önmagától kellett megvédeni a környezetét és saját magát. Ehhez kellet ám csak igazán nagy bölcsesség! Sokáig úgy is tűnt, hogy ekkora bölcsesség elérése messze meghaladja az emberiség képességeit, de a huszonnegyedik óra ötvenkilencedik percében, váratlanul mégiscsak az ész került felülre..." . Ezekkel a gondolatokkal veszi kezdetét az előadás, mely aztán - humoros köntösbe bújtatva - az esőerdőirtás és az olajpálma ültetvények jelentette környezeti és társadalmi problémáktól a klímaigazságosságig számos tényt, és megválaszolandó kérdést jár körbe.

A darab nagyszerű színfoltja lehet környezettudatos rendezvényeknek, falunapoknak, nyári és őszi fesztiváloknak, fiatalokat és felnőtteket célzó alternatív programoknak (kapcsolatfelvétel: www.vizirevu.hu).

Az esemény a Reflex Környezetvédő Egyesület „Méltányos falvak" projektjének keretén belül, az Európai Unió támogatásával valósul meg. Az esemény nem feltétlenül tükrözi az EU hivatalos álláspontját.

 

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések