A Zöld Civil Együttműködés alulírott tagjaiként az Éghajlatvédelmi Szövetség is kérte az Országgyűlés elé T/14967. számon beterjesztett, a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat visszavonását. A környezetvédelmi munkában a nemzetközi támogatással minden magyar állampolgár nyer, hiszen a külföldi források is segítik, hogy tisztábbak lehessenek a vizeink, a levegőnk, a termőföldünk és a rajta termelt élelmiszerünk.

 

Szervezeteink célja Magyarország Alaptörvényben is rögzített feladata: a természeti erőforrások megóvása és az állampolgárok egészséges környezethez való jogának biztosítása hazánkban. A magyar lakosság által kiemelt fontosságúnak tartott természet- és környezetvédelmi tevékenységeink pártpolitika-mentesek, törekszünk a konstruktív együttműködésre a társadalom minden szereplőjével, beleértve a mindenkori kormányzatot is. Közhasznú céljaink eléréséhez szorosan hozzátartozik a nemzetközi környezetvédelmi egyezmények végrehajtásához kapcsolódó programokban való aktív részvétel, és a nemzeti határokat nem ismerő környezetszennyezések és környezetpusztítások ellen való hatékony fellépés.
 
A törvényjavaslattal kapcsolatos legfontosabb aggodalmaink:
 
- A javaslatot nem tartjuk szükségesnek. A jelenlegi szabályozás megfelelő törvényi kereteket nyújt a civil szervezetek átlátható működéséhez. Eddig is nyilvános volt, hogy szervezeteink milyen forrásból, mekkora összegű támogatást kapnak, és azt mire fordítják.
 
- Elutasítjuk a törvényjavaslatban szereplő megbélyegzést. A külföldi források a helyi, regionális és nemzetközi környezetvédelmi problémák hatékonyabb megoldását segítik. A források felhasználása teljeskörűen ellenőrizhető és átlátható. Tevékenységünket mindenféle befolyásolástól mentesen és nyíltan végezzük, Magyarország lakosainak érdekeit tartva szem előtt.
 
- A törvényjavaslatot diszkriminatívnak tartjuk. A javaslat egyes szervezettípusokat indoklás nélkül kivesz a szabályozás hatálya alól, valamint nem vonatkozik a versenyszférára és a kormányzat által támogatott szervezetekre sem.
 
- A törvényjavaslat sértheti a személyiségi jogokat, és technikailag kivitelezhetetlen. A javaslat alapján az éves összeghatár elérését követően a kis összegű, online adománygyűjtési felületen keresztül érkező magánadományokat is tételesen meg kell jeleníteni az adatbázisban, amelyekről a jogszabályban előírt információk jellemzően nem állnak rendelkezésre.
 
- A javaslat ellentétes a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégiában megfogalmazott társadalmi bizalom építésével kapcsolatos célokkal és Magyarországnak a civil szektor fejlesztésével kapcsolatos európai vállalásaival is.
 
- A törvényjavaslat a hazai természet- és környezetvédelem társadalmi érdekérvényesítésének gyengülését okozhatja.
 
- Elutasítjuk, hogy a javaslat indoklása egyértelmű és általánosító összefüggést hoz létre a nemzetközi forrásokat is felhasználó civil szervezetek és a terrorizmus, valamint a pénzmosás között, miközben a civil szervezetek azért dolgoznak, hogy hazánk egy tisztább, békésebb, élhetőbb hely legyen.
 
Azt várjuk a törvényjavaslat előterjesztőitől, hogy vonják vissza a jelenlegi tervezetet. Hazánk és a világ környezeti állapotának a javításáért, a jövő nemzedékek érdekeiért dolgozó zöld civil szervezetekként elkötelezetten támogatjuk, hogy a gazdaság és társadalom szereplői átláthatóan működjenek; azonban a jelenlegi törvényjavaslatban megfogalmazott eszközöket szükségtelennek, aránytalannak, megbélyegzőnek és diszkriminatívnak tartjuk, mely újabb adminisztratív terhekkel tovább nehezítené a hazai környezet- és természetvédelmi munkánk hatékonyságát.
 
Készek vagyunk arra, hogy részt vegyünk a kormányzati javaslattal kapcsolatos olyan valódi társadalmi vitában, amely a társadalmi és gazdasági szereplők működésének átláthatóságát arányosan, megalapozottan kívánja biztosítani.
 
Aláíró szervezetek:
Agora Egyesület – Fenntartható Fejlesztési Munkacsoport
Akciókutatók a Fenntarthatóságért Egyesület
Beklen a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány
Beregi Természet és Környezetvédelmi Egyesület
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub
„Bihar" Kis-sárréti Civilek Társasága
Bodrog Egyesület
Bors Alapítvány
Börzsöny–Ipoly-mente Polgári Természetőrség
Budapesti Természetbarát Sportszövetség Természetvédelmi és Természetismereti Bizottsága
Csalán Egyesület
Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Cserhát Természeti és Kulturális Értékeiért Alapítvány
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Energia és Környezet Alapítvány
Energiaklub
Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány
Fenntarthatóság Felé Egyesület
Föld Napja Alapítvány
Gaja Környezetvédő Egyesület
Galgamenti Népfőiskola
Giligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület
GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete
Greenpeace Magyarország Egyesület
Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány
Herman Ottó Természetvédő Kör
Hidra Természetvédelmi és Ifjúsági Egyesület
Holocén Természetvédelmi Egyesület
Humusz Szövetség
Így lesz kerek a világ! Egyesület
Inspi-Ráció Egyesület
Kakucs az Otthonunk Közhasznú Egyesület
Kalocsakörnyéki KörnyezetvédelmiEgyesület
Kerekerdő Alapítvány
Kis Túr Természetvédelmi Egyesület
Körlánc Szegedi Munkacsoport
Környezeti Tervezési és Nevelési Hálózat
Közép-magyarországi Zöld Kör
Középkertért Egyesület
Közösség az Önellátásért Civil Társaság
Levegő Munkacsoport
Magonc Alapítvány
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Magyar Íjászok és Vadászok Társasága
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség
Maradjanak a fák a Rómain! csoport
Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Civil Társaság
Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület
Nők a Balatonért Egyesület
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Ökotárs Alapítvány
Pandal Egyesület
Pandora Egyesület
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Polyán Egyesület
Reflex Környezetvédő Egyesület
Sani Luludyi Egyesület
Szigetközi Természetvédelmi Egyesület
Szombathely-Herény Kőrösi Csoma Sándor Természetjáró, Környezet és Természetvédő Egyesület
Szövetség az Élő Tiszáért
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért
Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete
Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány
Ürömért Egyesület
Védegylet Egyesület
WWF Magyarország Alapítvány
Zöld Akció Egyesület
Zöld Kapcsolat Egyesület
Zöld Kör
Zöld Pók Alapítvány
Zöld Pont Alapítvány

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések