A Reflex Környezetvédő Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség szervezeti szinten is támogatja azt a kezdeményezést, melyet győri kötődésű magánszemélyek indítottak, akik között ott vannak a két győri civil szervezet tisztviselői és aktivistái is. A kezdeményezésben szereplők szeretnék elérni, hogy a Püspökerdő sorsáról, megvédéséről a győriek a legmagasabb szinten – helyi népszavazáson – hozhassanak döntést.

 

A kezdeményezés indoka az, hogy Borkai Zsolt polgármester előbb Orbán Viktor látogatásakor, majd néhány héttel később a sajtónak is megerősített azt az álláspontját, hogy a Püspökerdő helyén mégis szeretné megvalósítani azt az elképzelést melynek keretében közel 40 hektár erdő kiirtása után új vízfelületet alakítanának ki kajak-kenu pályának és horgásztónak, valamint szánkózó dombot létesítenének a téli sportok szerelmeseinek. Borkai polgármester úgy gondolja, 2015-ben félreértették és az elképzelés támogatottsága magasabb, mint ahogy az akkor látszott. Az országosan sikeres minta alapján a helyiek véleményét győri konzultáció kereti között kérnék ki.

 

A kezdeményezők nem hisznek abban, hogy a város által elvégzett konzultáció valós képet mutatna a tervek támogatottságáról, így annak ellenére népszavazást szeretnének, hogy annak biztos kiíráshoz minden negyedik helyi választópolgár – 25 000 fő!!! – támogatását össze kell gyűjteniük.

 

A Püspökerdő támogatóit arra kérik, hogy töltsék ki a kezdeményezés adatlapját: https://goo.gl/forms/sfk9sZ5ELHbY60zN2

 

Az elmúlt tíz nap alatt közel kétszázan csatlakoztak a kezdeményezéshez, aminek keretében első lépésként rövidesen elindítanak egy belső levelezőlistát.

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések