A hulladékgazdálkodás problémáit és a hulladékcsökkentés helyi lehetőségeit vizsgálja az Éghajlatvédelmi Szövetség együttműködve öt Győr-Moson-Sopron megyei partnertelepülésével.

A Földművelésügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló pályázat keretén belül elkészítjük a települések hulladékcsökkentési stratégiáit, fórumokat, vetélkedőket és élményalapú produkciókat valósítunk meg Győrszemerén, Kajárpécen, Kunszigeten, Répceszemerén és Tényőn.

 

A hulladékgazdálkodás problémái korunk egyik legégetőbb és legkézzelfoghatóbb környezeti kihívásai, hiszen mindennap láthatjuk az utak mentén elhagyott szemétkupacokat, a helytelenül használt szelektív gyűjtőszigeteket, vagy a csípős füsttel a településeket beborító avarégetést. Ezek a problémák az éghajlatváltozással is kapcsolatban vannak, a felesleges csomagolóanyagok gyártása, szállítása és ártalmatlanítása vagy a hulladék szabálytalan elégetése nem csak közvetlen környezetünket terheli, de fokozza a globális problémákat is. 2018 január végén, február elején fórumra várjuk a településen élőket. A fórumokon a települések polgármesterei mellett Lajtmann Csaba az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke tartanak rövid felvezető előadásokat, hogy aztán átadják a szót a résztvevőknek és közösen tárják fel a települések hulladékgazdálkodási problémáit és keressék meg azok megoldási lehetőségeit:

 

Kunsziget - 2018. január 24. A fórum programja ITT letölthető!

 

Tényő  - 2018. január 25. A fórum programja ITT letölthető!

 

Kajárpéc - 2018. február 2. A fórum programja ITT letölthető!

 

Győrszemere - 2018 február 5. A fórum programja ITT letölthető!

 

Répceszemere - 2018. február 6. A fórum programja ITT letölthető!

 

A fórumok mellett Győrszemerén, Kunszigeten és Tényőn a felső tagozatos fiatalokat vetélkedőre is várják, melynek során játékos feladatokkal, élményszerűen szeretnék a diákokat túljuttatni a szeméthegyen.

A vetélkedő felhívásnak letöltése ITT!

 

Bővebb felvilágosítás: Éghajlatvédelmi Szövetség – Lajtmann Csaba – 06 30 232 6658 – Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A tevékenységek a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósulnak meg.

www.szelektalok.hu

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések