Regionális találkozót szervezett marosvársáhelyi partnerünk, a Fókusz Öko Központ az Európai Klímaszövetség koordinálásával megvalósuló éghajlatvédelmi programban. Az esemény központi témája a klímaváltozás helyi kihívásai, azon belül is a vízgazdálkodás helyi kérdései és lehetőségei volt. A találkozón az Éghajlatvédelmi Szövetség több képviselője is részt vett: a győri Reflex és a miskolci Holocén Egyesülettel tartottak több önkormányzat képviselői és polgármesterei is Győr-Moson-Sopron megyéből, Kajárpécről, Kunszigetről és Parasznyáról. Vendégünk volt a klímaváltozás is, hiszen az időjárás terepi programjainkat egy kis májusi hóeséssel tisztelte meg.

 

A találkozó első napján a résztvevők több előadáson ismerhették meg a résztvevő civil szervezetek és önkormányzatok tapasztalatait, fenntarthatósági kezdeményezéseit az éghajlatvédelem területén és a vízgazdálkodásban:
- az Európai Klímaszövetséget Thomas Brose a szövetség igazgatója mutatta be,
- szövetség magyar hálózatát az Éghajlatvédelmi Szövetséget Laki György Kajárpéc polgármestere, a szövetség alelnöke ismertette;
- Lendvai Ivánné polgármester előadásában bemutatkozott az európai Klímasztár Kunsziget,
- Zöld energia ? A vízierőmű építési láz káros hatásairól a WWF romániai programvezetője Carnelia lonescu tartott rövid ismertetőt;
- Patakmalmok a Magas-Bakony lábainál- múltunk őrzői a jövő szolgálatában - címmel mutatta be a Reflex Egyesület programját Lajtmann Csaba,
- Innovatív vízgazdálkodás és társadalmi megújulás a Dráva folyó térségében címre hallgatott Heves Gábor Nagykanizsa képviselőjének az előadása;
- Megismerhettünk egy innovatív kezdeményezést a a LAMBDA water lifting system-ről Losonczi Lajos előadásában;
- házigazdánk a Fókusz vezetője Hajdu Zoltán bemutatta közösségi vízgazdálkodási programjuk lépéseit Nyárádgálfalva községben;
- Győr-Moson-Sopron Megye klímaváltozási stratégiáját Grünceisz Zsuzsanna mutatta be.
- Erdélyi alternatívák az ipari élelmiszer előállításra a posztmodern korszakban címmel tartott előadást
Kolumbán Gábor a Civitás egyesület elnöke Székelyudvarhelyről.

 

Az első napi előadások és műhelymunka után a második nap a térségi minták helyi bemutatását célozta, sajnos az időjárás többször fedél alá kényszerítette a résztvevőket. Gálfalva vezetőivel a csatlakozás lehetőségeiről egyeztettünk az Európai Klímaszövetséghez, és megismertünk több helyi kezdeményezést a fenntartható turizmus területén.

 

A rendezvény fényképalbuma: https://photos.app.goo.gl/8oD5qF2aingRwB2x6

You have no rights to post comments

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések