poysdorfPoysdorf önkormányzata igyekszik elérni, hogy a lakosság környezetkímélőn éljen. A cél megvalósítását helyi energiaprogram segíti, mely kerékpáros kampányokra, az épületek utólagos hőszigetelésének, valamint a fűtés korszerűsítések támogatására épül.

A „Pedálos Poysdorf” kezdeményezés 2008 májusában indult. Azóta érezhetően növekedett a kerékpárral közlekedők száma, melyet több helyi vállalkozás a dolgozóiknak biztosított céges kerékpár beszerzésével segített. Számos tevékenység népszerűsíti a kerékpározást, mint például a „Hónap kerékpárosa” program, biciklis weboldal, interjúk és riportok a helyi, városi lapokban, tavaszi kerékpárszerviz a lakosoknak, világhálós kampány a biciklis kilométerek mérésével, a buszmegállók mellé telepített kerékpártárolók, iskolai kampányok és persze egyre több bicikliút a város utcáin.

 

 

2009 januárjában az Energiatudatos Kezdeményezés részeként szakmai előadássorozatot indítottak, melyeken többek között az energiatudatos épület-felújításról, az alternatív fűtési rendszerekről, az ezekhez kapcsolódó pénzügyi támogatásokról, passzív házakról és még sok egyéb hasznos dologról hallhattak az érdeklődők.

A program részeként energetikai csoport alakult, akik színes programokkal képzik magukat. Bicikli túrákat szerveznek passzív házakhoz, napkollektoros rendszerekhez, és energiatudatosan felújított régi épületekhez. A helyieket energia-tanácsadási napokon kaphatnak választ felmerülő kérdéseikre, de akár lehetőségük van arra is, hogy ingatlanjaikat hőfénykép segítségével értékelhessék.

2009 márciusában létrehozták a Poysdorg Energiatakarékos Önkormányzati Rendszert, melyben meghatározták a település energetikai jövőképét is.

 

Részletesebb információk németül: http://www.klimabuendnis.at/start.asp?id=229214

 

POYSDORF
(Ausztria, 5,600 lakos)
Kapcsolat: Stadtgemeinde Poysdorf,
Energiesparinitiative
Dreifaltigkeitsplatz 2, A-2170 Poysdorf
Werner Kraus, Tel.: +43-664-8181802
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések