Klímasztár

KlímaSztár 2015 – Helyi válaszok a klímaváltozásra mottóval hirdette meg Magyarországon immár harmadik alkalommal KlímaSztár felhívását az Éghajlatvédelmi Szövetség, melyen a mintaértékű, legjobb megvalósított települési tevékenységeket díjazza és mutatja be. „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk” – ez a központi gondolata a „2015 a Fejlesztés Európai Évének”, és ezt választották a felhívásának alapjául is. A díjakat a Klímabarát Települések Szövetségével és a Nemzeti Alkalmazkodási Központtal közösen az Európai Fenntarthatósági Hét alkalmából szervezett rendezvényen adják át Budapesten 2015. június 2-án.

Bővebben...

A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség a Klímabarát Települések Szövetségével és a Nemzeti Alkalmazkodási Központtal szervezett közös rendezvényen adja át KlímaSztár 2015 díjait. A rendezvénynek a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (1143 Budapest, Stefánia út 14.), díszterme biztosítja a helyszínt és 2015. június 2-án kedden kerül megrendezésre. A rendezvénnyel szeretnénk javítani és elmélyíteni a hasonló célokért küzdő Éghajlatvédelmi Szövetség és Klímabarát Települések Szövetségének kapcsolatát. A rendezvény nyitott, azon szeretettel várjuk az Éghajlatvédelmi Szövetség közösségeinek képviselőit! A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrásának támogatásával valósul meg. Részletes program és jelentkezés >>>

Bővebben...

Helyi válaszok a klímaváltozásra. Felhívás önkormányzatoknak a legjobb megvalósított

éghajlatvédelmi tevékenységért járó díjért. Az Éghajlatvédelmi Szövetség Magyarországon 2011 és 2013 után harmadik alkalommal hirdeti meg a KlímaSztár felhívást, ezzel is hangsúlyozva a helyi szintű tevékenységek fontosságát.

Bővebben...

Cikkünkben bemutatjuk és megválaszoljuk a jelenlegi és korábbi felhívások során felmerült kérdéseket:
1. Milyen időszakban megvalósított projektekkel, programokkal lehet pályázni?
2. Egy önkormányzat csak egy konkrét projekttel pályázhat, vagy mód van arra, hogy több kapcsolódó projektet is bemutasson?
3. Egy önkormányzat hány pályázatot nyújthat be?
4. Mivel jár a KlímaSztár elismerés?
5. Hány díj kerül kiosztásra?
6. Ki értékeli a pályázatokat?
7. Csak önkormányzat pályázhat?

8. Fővárosi kerület pályázhat önállóan?

Bővebben...

A 2014. október 2-án az alsó-ausztriai Perchtoldsdorfban megrendezett Európai Klímasztár díjátadó gálán 8 európai országból 17 települést díjaztak. Idén második alkalommal vettek részt a felhíváson magyar települések is, a 2012-ben elismert Mórahalom és Veszprém után idén Derekegyház és Óbuda-Békásmegyer is átvehette a Klímasztár díjat a környezeti fenntarthatóság érdekében kifejtett, az éghajlat védelmét szolgáló tevékenységeikért. 

Bővebben...

Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség

H-9024 Győr, Bartók Béla u.7.

Tel / Fax: +36 96 316 192

eghajlatvedelmiszovetseg@gmail.com

Amennyiben módjában áll, kérjük

támogassa szövetségünk éghajlatvédelmi programjait

adományaival, illetve a személyi

jövedelemadó 1 százalékának

felajánlásával!

Számlaszámunk: 10400511-50515756-89561009

Adószámunk: 18989061-1-08

Keresés

Civil tagszervezetek

 

 

 

  

 

 

  

 

Tagtelepülések

  

  

  

 

 

 

Pártoló tagtelepülések