„Minden évben növény- és állatfajták ezrei tűnnek el, amelyeket nem ismerhetünk többé, amelyeket gyermekeink nem láthatnak, amelyek örökre elvesztek.” Ez csak egy gondolat Ferenc pápa 2015 június 18-án Laudato si’ – Áldott légy! – címmel közzétett enciklikájából. Szomorú a győri aktualitása, a Püspök erdő tervezett irtása, ahol a tervezett kajak-kenu pálya az eddigi adataink alapján 35 védett és fokozottan védett fajt veszélyeztet. A Püspökerdő fái azonban még állnak, még megmenthetőek! Ahhoz, hogy az erdőt gyermekeink is láthassák, most kell kiállnunk a Püspökerdőért!
A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács rendezvénysorozatának répceszemerei programjának tervezésénél még nem tudtuk, hogy egy újdonsült Klímasztár településre érkezünk és az előadások mellett olyan helyi fejlesztéseket ismerhetünk meg, melyek érdemessé tették a települést a díjra. A rendezvény kapcsolódott az Európai Unió Fenntartható Energia Hetének rendezvényeihez, több bemutatott előadás és a helyi fejlesztések jó része is az energiahatékonysághoz, megújuló források használatához kapcsolódik. A nagy érdeklődéssel kísért programben a támogató mellett a Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége, az Éghajlatvédelmi Szövetség és Répceszemere Község Önkormányzata működött együtt.
Az Őrségtől a Nyárádmentéig 40 helyi akción több mint háromezer résztvevővel ültették el az Éghajlatvédelmi Szövetség közösségei a 2015-ös esztendő Világfáit, azaz a kocsányos tölgy egy (vagy több) csemetéjét.
Az Éghajlatvédelmi Szövetség tizenöt másik zöld civil szervezettel üdvözli a magyar köztársasági elnök kezdeményezését, amelyben a világ döntéshozóit sürgetik azonnali és hathatós éghajlatvédelmi cselekvésre. 2015 decemberében ugyanis a világ vezetői összeülnek Párizsban az ENSZ klímacsúcson, hogy megállapodjanak az új, 2020 utáni nemzetközi üvegházgáz kibocsátás-csökkentési vállalásokról. A párizsi tárgyalásokat előkészítő, a héten befejeződő bonni találkozón azonban eddig alig történt előrelépés.
Mikor elkezdtük egyeztetni a program részleteit nem tudtuk, hogy június 16-ra tervezett műhelykonferenciánk házigazdája Répceszemere elnyeri a KlímaSztár 2015 felhívás egyik díját. Örülünk, hogy a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács, a Reflex Környezetvédő Egyesület, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, a Magyar Természetvédők Szövetsége és Répceszemere Község Önkormányzata közös rendezvényén a résztvevők helyszíni bejáráson ismerhetik meg a díjazott fejlesztéseket. Kattintson a részletekért!
KlímaSztár 2015 – Helyi válaszok a klímaváltozásra mottóval hirdette meg Magyarországon immár harmadik alkalommal KlímaSztár felhívását az Éghajlatvédelmi Szövetség, melyen a mintaértékű, legjobb megvalósított települési tevékenységeket díjazza és mutatja be. „A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk” – ez a központi gondolata a „2015 a Fejlesztés Európai Évének”, és ezt választották a felhívásának alapjául is. A díjakat a Klímabarát Települések Szövetségével és a Nemzeti Alkalmazkodási Központtal közösen az Európai Fenntarthatósági Hét alkalmából szervezett rendezvényen adják át Budapesten 2015. június 2-án.
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség a Klímabarát Települések Szövetségével és a Nemzeti Alkalmazkodási Központtal szervezett közös rendezvényen adja át KlímaSztár 2015 díjait. A rendezvénynek a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet (1143 Budapest, Stefánia út 14.), díszterme biztosítja a helyszínt és 2015. június 2-án kedden kerül megrendezésre. A rendezvénnyel szeretnénk javítani és elmélyíteni a hasonló célokért küzdő Éghajlatvédelmi Szövetség és Klímabarát Települések Szövetségének kapcsolatát. A rendezvény nyitott, azon szeretettel várjuk az Éghajlatvédelmi Szövetség közösségeinek képviselőit! A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium Zöld Forrásának támogatásával valósul meg. Részletes program és jelentkezés >>>
Az Éghajlatvédelmi Szövetség 2015. május 28-án csütörtökön Budapesten, a Magyar Természetvédők Szövetségének irodájában rendezi éves rendes és tisztújító küldöttgyűlését, melyen szeretettel várja tagszervezeteinek képviselőit!
További cikkeink...
- Drezdában jártunk az Európai Klímaszövetség éves küldöttgyűlésén és konferenciáján
- Negyedszázados Zöld Civil Együttműködés
- Határok nélkül az éghajlat védelméért Kalotaszegtől a Marosig
- Készíts saját megújuló energiás bannert a weboldaladra!
- Világfák már a határainkon túl is!
- „Engedd, hogy csináljam és megértem!” Módszertani délután az iskolakertek régi-új helyéről az oktatásban, fenntarthatóságra nevelésben
- Világfák MMXV - Felhívás
- KlímaSztár 2015 - Felhívás
- Klímasztár 2015 – Kérdések és válaszok a felhívással kapcsolatban
- Helyi lehetőségek Európa energiabiztonságában - Meghívó az Európai Klímaszövetség éves találkozójára Drezdába