Több mint hetven agrár- és vidékfejlesztési, természet- és
környezetvédő civil szervezet arra kéri az országgyűlési képviselőket,
hogy a jelenlegi formájában ne támogassák a tervezett földtörvény
javaslatát. A tervezet ugyanis rögzítené Magyarországon a
nagybirtokrendszert, továbbá nem nyújt kellően hatékony védelmet a
külföldiek tulajdonszerzése ellen. Mindez ütközik a fenntarthatóság
Alaptörvényben is rögzített elveivel és a Kormány által elfogadott
Vidékstratégiával, a tervezet ezekkel ellentétben gyorsíthatja a
vidéki térségek elnyomorodását.
2012. október 18-án tartotta ülését a Nyugat-dunántúli Regionális Környezetvédelmi Fórum. A 2001 óta folyamatosan működő környezetvédelmi hálózat áttekintette a változó törvényi szabályozással a társadalmi szervezetek előtt álló feladatokat.
2012-ben harmadszor hirdette meg az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versenyt, melyre idén 60 fát neveztek közösségek, családok, magánszemélyek és különböző szervezetek. A nevezettekből 13 fát juttatott tovább a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije, amelyek közül a közönség nyilvános, online szavazással választhatja meg az Év Fáját.
2012. május 8-án a pannonhalmi kétnapos képzéssel elindult CLIPMA képzéssorozatunk. További információk: www.clipma.eu A képzéssorozattal kicsit elrugaszkodtunk a pályázat keretei közül, úgy gondoltuk egy tanterem falai között, valahol egy kamarai székházban, oktatási intézményben, szigorúan tartva magunkat az iskolai órarendi hangulathoz, nem biztos, hogy sikerül magunkat tartani alapvető célkitűzéseinkhez, hogy életszerű, hasznos és kézzelfogható értékekkel, eredményekkel ismertethessük meg a jelentkezőket.
A 2012. április 26-án az alsó-ausztriai Schloss Hofban megrendezett Klímasztár díjátadó gálán 9 európai országból 20 település – köztük hazánkból Veszprém és Mórahalom – éghajlatvédelemért tett lépéseit díjazták.
A Reflex Környezetvédő Egyesület az Európai Unió “Lifelong Learning Programme” támogatásával éghajlatvédelmi képzést szervez a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség közreműködésével. További információk itt: www.clipma.eu
A képzés alapjául az ausztriai Klímaszövetség (Klimabündnis Österreich) és környezeti szakképzésekben jártas és minősített “Umweltberatung” közös képzési anyaga szolgál.
Az önkormányzati szakemberek számára meghirdetett felhívás az alábbi témaköröket öleli fel: éghajlatváltozás, éghajlatvédelem, klímapolitika helyi és térségi feladatai.
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség a 1/2012. számú elnökségi határozat alapján a Szövetség éves Küldöttgyűlését 2012. május 7. – hétfő – 13:00 órára hívja össze.
Elkészült a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség két oktató jellegű kisfilmje, animációja, melyek egyrészt a helyi termék (energia), másrészt az ökológiai lábnyom témáját mutatják be egyszerűen és érthetően. A kisfilmek ezen az oldalon elérhetők: VAMOS - ACT NOW!
További cikkeink...
- Környezetvédelmi műsorok megszüntetése miatt tiltakozik 65 civil szervezet
- Küldöttgyűlés St. Gallenben
- „Zöld Szemfüles” Természetismereti Vetélkedő 2012.
- Száz civil szervezet állt ki Ángyán államtitkár mellett a hétvégén
- Az energiatudatosság körülvesz - Pályázat
- A durbani klímacsúcs mérlege: egy biankó csekk (+ bónusz videó!)
- Helyi utakon a fenntarthatóságért - Meghívó és program
- Megalakult a Kárpát-medencei Éghajlatvédelmi Fórum
- Mindenhol a kerékpár győzött - VIDEÓK!
- Gyűrd le a belvárost! De mivel… ? Összehasonlítós verseny Nyugat-dunántúlon

















































