Három versenyző, három jármű, három útvonal és egy cél. Ki fut be előbb a célba a reggeli zsúfolt belvárosban – néhány feladattal megfűszerezve az utat – az autós, a kerékpáros, vagy aki gyalog és tömegközlekedéssel próbálja teljesíteni a távot? Erre a kérdésre kerestük a választ a három nyugat-dunántúli és három burgenlandi városban. Győrben, Szombathelyen, Nagykanizsán, Kismartonban, Nagymartonban és Felsőőrön a Mobilitási Hét részeként, az ESPAN (Pannon Energia Stratégia) projekt, valamint Burgenland tartomány vezetésének támogatásával rendezték az összehasonlítós versenyeket 2011. szeptember 22-én.
Három versenyző, három jármű, három útvonal és egy cél. Ki fut be előbb a célba a reggeli zsúfolt belvárosban – néhány feladattal megfűszerezve az utat – az autós, a kerékpáros, vagy aki gyalog és tömegközlekedéssel próbálja teljesíteni a távot? – ezt a kérdést tette fel a győri Reflex Környezetvédő Egyesület, s ha már lúd legyen kövér, ki is fogjuk próbálni, méghozzá az idei Mobilitási Hét utolsó napján, szeptember 22-én. A nyugat-dunántúli futamok szervezését a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség koordinálja, a megvalósításba Győrött a Reflex Környezetvédő Egyesület, Szombathelyen a Kerekerdő Alapítvány míg Nagykanizsán a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület kapcsolódik be.
Veszprémet KlímaSztár 2011 díjban részesítették az energiastratégiának, a városfejlesztésnek és a kerékpárút-hálózat kiépítésének köszönhetően.
Tizenegy település pályázott az európai minta alapján hazánkban először meghirdetett KlímaSztár (ClimateStar) díjra, melyből a zsűri három település Mórahalom, Újszilvás és Veszprém települések munkáját díjazta, emellett a pályázatot meghirdető Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség az összes pályázó indulását támogatja a jövő évi európai megmérettetésen.
Több mint 50 szlovák, osztrák és magyar fiatal vett részt 2011. július 25-27. között az ausztriai Eferdingben megrendezett első nemzetközi Naptáborban, melynek keretei között elkészült egy napkollektoros rendszer, mely a későbbiekben a helyi sportközpont melegvíz-ellátásában nyújt segítséget. A háromnapos program keretei közt a résztvevők játékos formában megismerkedhettek a globális környezeti problémákkal és azok lehetséges megoldásaival.
A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség műhelykonferenciája és éves rendes küldöttgyűlése. Részletes programért kattintson!
Levegőt! - Mikor vesszük már észre, hogy fogytán...? címmel rendeznek bio fesztivált és öko expót 2011 június 10-én délelőtt 10 órától a gárdonyi Sport Beach-en, mely az ország első öko szemléletű strandja.
„Mozdulj a klímáért!” címmel hirdette meg a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség éghajlatvédelmi kampányát. A 2011. április 11-15. közötti akcióhét során a gyerekek zöld mérföldet gyűjthettek minden olyan alkalommal, amikor környezetbarát módon – gyalog, biciklivel, görkorcsolyával, rollerrel, busszal, vonattal – mentek iskolába.
A kampányba a jelentkező 66 iskola közül 51 iskola 7685 diákja vett részt, akik az öt nap alatt összesen 67 467 zöld mérföldet gyűjtöttek, amikkel szimbolikusan kétszer megkerülték Földünket.
Eredmények
További cikkeink...
- Az Európai Klímaszövetség éves közgyűlése és konferenciája
- Megújuló energiaforrások atomenergia helyett
- Csernobil, Fukusima és Paks üzenete: új energiapolitikára van szükség
- KlímaSztár 2011
- Mozdulj a klímáért! - Íme a résztvevő csapatok!
- Napos Napok
- Mozdulj a klímáért! – Vigyázz kész rajt!
- KlímaSztár 2011 – Kérdések és válaszok a felhívással kapcsolatban
- Mozdulj a klímáért! Felhívás iskoláknak.
- Mozdulj a klímáért! – Kérdések és válaszok

















































