Település és Klíma címmel útjára indítjuk az Éghajlatvédelmi Szövetség hírlevelét! Terveink szerint a legalább kéthavonta megjelenő online kiadványban olyan híreket, programokat, pályázati lehetőségeket gyűjtünk csokorba, melyek elsősorban éghajlatvédelmi kérdésekben aktív települési önkormányzatok, döntéshozók, civil szervezetek és helyi közösségek számára nyújthatnak segítséget. Reméljük, ezzel is segíteni tudjuk tagjaink és a munkánk iránt érdeklődő települések és közösségek fenntarthatósági törekvéseit!
Több mint 50 település képviselője vett részt az Éghajlatvédelmi Szövetség webináriumán. Az online rendezvényen az EUCF - European City Facility - Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása programot és a program keretében meghirdetett pályázati lehetőséget mutattuk be. A lehetőség kedvezőnek tűnik, hiszen a résztvevő önkormányzatok közel kétharmada jelölte a szavazáson, hogy biztosan vagy valószínűleg elindul a pályázaton. Ha lemaradt a programról, most felvételről megismerheti.
Ernyőszervezetünk, az Európai Klímaszövetség 2020-ban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. 1990-ben 12 osztrák, német és svájci önkormányzat képviselői hat Amazonas-menti, őslakos érdekeket képviselő szervezet küldöttjeivel találkoztak, hogy megvitassák egy az éghajlatvédelem érdekében tevékenykedő szövetség létrehozásának ötletét. Már akkor világosan látszott mind a helyi, mind globális szintű felelősség ebben a fontos környezeti kérdésben. Ma, a találkozó eredményeképp megalakult Klímaszövetség már 27 európai országból több mint 1.800 tagot - városok, települések és szervezetek – számlál. Napjainkban ez a világ legnagyobb önkormányzati hálózata, mely az éghajlatváltozás problémájával foglalkozik és elérhető, gyakorlatias célokat tűz ki maga elé. A hálózat több Európai országban – többek közt Magyarországon – képviselteti magát nemzeti koordinátorok révén.
A járványveszély miatt elrendelt veszélyhelyzet korlátozó rendelkezései nem tették lehetővé a május végéig esedékes küldöttgyűlés alapszabály szerinti megrendezését. A rendkívüli helyzet szabályozása megengedi, hogy a személyes gyűlés helyett 2020-ban távszavazásos küldöttgyűlést szervezzen az Éghajlatvédelmi Szövetség. A jogszabály nyújtotta lehetőségeket az ügyvezetői testület megtárgyalta, és az ügyben hozott 2/2020. sz. határozatával úgy döntött, hogy a Szövetség tagságát ülés tartása nélküli - távszavazásos - döntéshozatalra kéri fel.
Szakmai szervezetek szerint jelentős változtatásra szorul a klímatörvény tervezete (1), amit jóváhagyott az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága és június 3-án végszavazásra kerül. A tervezet gyakorlatilag az év elején elfogadott kormányzati éghajlat- és energiapolitikai tervek alapelveit és gyenge célszámait rögzíti. Bár tartalmaz előremutató elemeket is, a célkitűzések nem elég ambiciózusok ahhoz, hogy érdemi választ adva az éghajlati és ökológiai válságra, gazdaságunkat és társadalmunkat időben válságálló és klímabarát pályára állítsák, és megfelelő ütemben csökkenjen a fosszilis energia felhasználása. A tervezet így a vírusválság után szükséges zöld helyreállításra sem ad kellő választ.
EUCF - European City Facility - Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása címmel az egész Európai Uniót átölelő program indult, amely települések energetikai projektfejlesztéseit támogatja. A program első felhívása - mely a magyarországi önkormányzatoknak is elérhető - a napokban jelent meg. A támogatási lehetőségről az Éghajlatvédelmi Szövetség június 18-án webináriumot szervez.
A Magyar Természetvédők Szövetsége 100 közéleti személy, köztük az Éghajlatvédelmi Szövetség civil és települési tagjainak képviselőinek támogatásával, aláírásgyűjtést indított. A koronavírus-járvány rámutatott globalizált életünk fenntarthatatlanságára: túl sok erőforrást vettünk el a természettől, közösségeinket alárendeltük egy életidegen gazdaságnak, kényelmünkre és anyagi fogyasztásunkra koncentráltunk, önhitté váltunk - ezért gyökeres változásokra van szükség.
Nyolc civil szervezet, köztük az Éghajlatvédelmi Szövetség fogalmazta meg észrevételeit Magyarország Nemzeti Energia- és Klímatervének 2020. január 16-án közzétett, végleges változatához, valamint vizsgálta meg hogy a terv hogyan viszonyul a Nemzeti Energiastratégia 2030 dokumentumhoz valamint és más szakmai koncepciók tervezetihez.
További cikkeink...
- Az egészségünk, környezetünk és az éghajlat nem alku tárgya - Civil szervezetek állásfoglalása az EU - Egyesült Államok kereskedelmi tárgyalásokról
- Jubileumi Zöld Civil Országos Találkozó az Éghajlatvédelmi Szövetség szervezésében
- Mozdulj a klímáért! – A 2019-es kampány eredményei
- Közép-európai szervezetek az uniós karbonsemlegességért
- Győri természetbúvár - Csatlakozz a város klímakisköveteihez!
- Európai Klímaszövetség - szolidaritásban az Amazonas-menti őslakos közösségekkel
- Zöld Civil Szervezetek társadalmi üzenete a III. Globális Klímasztrájk eseményén
- 10 éve szövetségben az éghajlatért KlímaSztárokkal ünnepli 10. születésnapját az Éghajlatvédelmi Szövetség
- 10 éve szövetségben az éghajlatért - MEGHÍVÓ az Éghajlatvédelmi Szövetség szakmai és közösségi rendezvényeire
- Klímakiskövetek - Mozdulj a klímáért! 2019 - Felhívás és feladatok

















































