Négynapos képzést tartott a Reflex Egyesület Erasmus+ projektjében Szegeden. Mind a pályázati program, mind a dél-alföldi képzés a természetalapú megoldások népszerűsítését szolgálja, amelyhez a Tisza parti város tökéletes választásnak bizonyult. Az Éghajlatvédelmi Szövetség helyi tagjának, a Csemete Egyesületnek köszönhetően lehetőségünk nyílt, hogy az esővíz-gazdálkodás és a települési zöldfelület-fejlesztések tapasztalatairól ne csak az asztal mellett, hanem a megvalósult fejlesztéseknél is beszélgethessünk.
Első körben 2022. március 1-ig elérhető az Energy Poverty Advisory Hub - EPAH (Tanácsadó központ az energiaszegénység felszámolásáért) című program kapcsán meghirdetett pályázati lehetőség, mely az energiaszegénység visszaszorításáért tenni kívánó önkormányzatok számára kínál technikai segítségnyújtást.
Az Energy Poverty Advisory Hub (Tanácsadó központ az energiaszegénység felszámolásáért) egy új európai kezdeményezés, melynek célja az energiaszegénység felszámolásának elősegítése valamint az igazságos energetikai átállás felgyorsítása az európai városokban és településeken.
Nemzetközi projektben, az EU Erasmus+ programjának támogatásával újul meg a Reflex Egyesület és az Éghajlatvédelmi Szövetség szakképzése. Az osztrák, német, olasz és magyar partnerségben megvalósuló képzésben a helyi közösségek, önkormányzatok, intézmények és civil szervezetek képviselőinek az éghajlatváltozás fékezéséhez és az alkalmazkodáshoz fűződő tudását szeretnénk bővíteni.
A koronavírus negyedik hullámának árnyékában Idén harmincadszor találkozunk a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóján 2021. augusztus 27-29. között a Balaton-parti településen, Keszthelyen. A háromnapos esemény programjainak szervezésben 36 szervezet működött együtt. A 6 plenáris ülésen, 4 szakmai fórumon, 16 szekcióülésen, 7 elő- és utóprogramon, 7 kiállításon és 13 közösségi programon a zöld civilek több mint háromszáz képviselője vett részt a MATE Georgikon Campusán. A következőkben a találkozó harmadik hírlevelét olvashatjátok, amely egy fényképes szakmai- és élménybeszámoló a nyárzáró hétvégéről.
November 3.-án zajlott az EUCF - European City Facility - Városokkal a városokért – helyi fenntartható energetikai beruházások támogatása program harmadik magyarországi tájékoztatója. Az online eseményen hazai szakértő osztotta meg az érdeklődő önkormányzatok képviselőivel a program részleteit, a pályázat beadásával kapcsolatos tudnivalókat. A webinárium előadásainak diái valamint videofelvétele elérhető a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség honlapján.
A Glasgow-ban rendezett klímacsúcs hétfő délelőtti plenáris ülése előtt jelképesen átadtuk az Európai Klímaszövetség ZOOM kampányában összegyűlt 5 281 621 zöld mérföldet, melyeket az elmúlt két év alatt gyűjtöttek az európai fiatalok. A zöld mérföldeket Patricia Espinosa, az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének ügyvezető titkára vette át. Az eseményen közreműködött Lajtmann Csaba a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke, és Horváth Bence a Magyar Természetvédők Szövetsége-Föld Barátai Magyarország fiatal környezetvédelmi nagykövete is.
Idén huszonhatodszor találkoznak a világ vezetői, szakpolitikusai az ENSZ klímacsúcsán, hogy megfékezzék a globális felmelegedést. A 2021-es találkozó helyszíne a skóciai Glasgow, ahol a Magyar Természetvédők Szövetségének fiataljaival az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke is részt vesz a találkozón. Az utak melletti hirdetőkön, a metró plakátjain, a templomok kerítéseire kifeszített üzeneteken a klímaigazságosságra, a környezetszennyező energiaforrások kivezetésére, a helyes útra irányító üzenetek vesznek körül bennünket. A hivatalos programokat közösségi események kísérik; szombaton, november 7-én a World Climate March felvonulásán, a szigetország minden idők legnépesebb környezetvédelmi akcióján, több mint százezren vonultak a másfél fokos célkitűzésekért. A kellemetlen időjárás ellenére az utcákon nyüzsgő fiatalok, lelkes környezetvédők, az ablakokból bíztató skótok; bizakodunk, talán még teljesíthető a 2015-ben Párizsban megfogalmazott másfél fokos célkitűzés.
További cikkeink...
- Pályázati tájékoztató az önkormányzatokat támogató EUCF 2021 őszi felhívásáról
- Határozati javaslat a tavak védelmében
- WORLD CLIMATE MARCH - Mozduljunk együtt a klímáért!
- Mozdulj a klímáért a Föld körül! 2021.09.06.-10.15. - Felhívás és feladatleírások
- Újabb 60 ezer eurós pályázati lehetőség önkormányzatok számára - ismét megnyílt az EUCF!
- Mozdulj a klímáért 2021-ben is! Előzetes az idei felhíváshoz.
- Ismerd meg 2021 magyarországi KlímaSztárjait!
- Újra találkozunk! - Zöld Civil OT Keszthelyen
- A rákkeltő glifozát tilalmát követelik zöld szervezetek az agrárminisztertől
- Kiadvány készül a települések mintaértékű természetalapú gyakorlatairól